Nem volt pénzem ajándékra, most már kirándulásra is lett

Szlovákiai kirándulást terveztem a barátom születésnapjára.

A barátommal még gimnazistaként jöttünk össze. Mivel ugyanabba az iskolába jártunk, és mindketten azért hajtottunk, hogy bekerüljünk az ország legjobb egyetemére, ekkor még keveset mozdultunk ki, az évek alatt csakis az osztálykirándulásokon vettünk részt. Bár a szüleink jóban vannak közös családi nyaralásra sem került sohasem sor, mert valakinek mindig közbejött valami.

Azt hittem, hogy egyetemistaként majd végre beutazzuk Európát minimális költségek mellett, mint az influenszerek, de a valóságban ez sem ennyire egyszerű. Bár diákok számára valóban rendelkezésre állnak olcsó szállások és egyéb kedvezmények szinte mindenhol, egyrészt a tanulás mellett nem mindig van energiája az embernek utazást szervezni, másrészt pedig az egyetemen sok a rejtett költség – mint például a napi akár 2-3 étkezés a büfében, ha az ember vizsgaidőszakban akár estig is bennmarad tanulni, illetve a közös szociális sörözések ára, a megspórolt pénzünk ilyen módon pedig könnyen eltűnik.

Sajnos ilyenkor nem mindig sikerül jól beosztani a pénzt. Amikor pedig ez a helyzet áll fenn, akkor lehet egy utazási csomag vagy 1-2 napos kirándulás bármennyire is olcsó, a pénztárcánk nem fogja bírni. Ezt tapasztaltam is, amikor olyan sokat költöttem, hogy pont a barátom születésnapja előtt nem maradt pénzem. Pedig kerek évforduló lett volna, pont a 20. életévét töltötte be. Az interneten találtam egy olcsó, 2 napos szlovákiai kirándulást, aminek valóban kedvező volt az ára. A probléma csak az volt, hogy túl rövid volt az idő, hogy összeszedjem rá a pénzt, a következő hetekben jóval több bevételem kellett volna legyen, mint addig, hogy ez is beleférhessen. Ráadásul azzal nem is számoltam, hogy a kirándulós kupon csak a szállást és a reggelit tartalmazza, de a jegyeket, belépőket, illetve egyéb ételeket és italokat szintén nekem kell majd megvennem. Na de mégis miből? Úgy éreztem, hogy ez nem fog menni, és nagyon féltem attól, hogy csalódást fogok okozni, ha nem sikerül összehoznom a születésnapi kirándulást.

Az elindulás nem könnyű

Az egyik szaktársamnak is elmeséltem a problémámat, aki azt mondta, hogy budapest diákmunka szempontjából a legelőnyösebb hely, ha itt nem találok megfelelőt, akkor sehol máshol sem fogok! Meg kellen próbálnom tehát gyorsan keresni egyet, akár alkalmit, akár hosszútávút, mivel az a némi extra zsebpénz bármikor máskor is jól jöhet!

Ebben igaza volt, budapest diákmunka terén valóban tele van lehetőségekkel, mégis megijedtem ettől a kihívástól. Gimnazistaként én végig a tanulással foglalkoztam, sokszor még nyáron is, miközben mások kirándulni és nyaralni mentek. Sosem dolgoztam, ezért fogalmam sem volt, hogy mik a diákmunkavállalás feltételei például. Emellett sok rémtörténetet is hall az ember, hogy lesz 10 próbanapod, aztán a végén ki sem fizetnek, mert nincs szerződés, vagy úgy van megfogalmazva, hogy még egy joghallgató sem tudja értelmezni!

A szaktársam erre csak mosolygott, talán még kicsit viccesnek is találta, hogy feleslegesen beparáztam. Azt mondta, van egy tuti tippje, a topiwork.hu! Itt mindig számos diákmunka közül lehet választani, amelyek kategóriák szerint vannak felosztva. Válogathatunk egyrészt szakterület alapján is, például hogy marketinges vagy mérnöki diákmunka érdekel bennünket, de olyan szempontok alapján is meg tudjuk találni a megfelelőt, ha mondjuk fontos, hogy otthonról is elvégezhető legyen a feladat, mert nem tudunk mindennap bemenni a városba. Bár a topiwork.hu-n település szerint is lehet böngészni az ajánlatok között, ezért egyáltalán nem biztos, hogy számukra csakis ez az egyetlen működő megoldás.

budapest diákmunka

Szerintem egyébként is fontos, hogy fiatalként merjünk új kihívásokba beleállni. A felnőtt életünk sem lesz könnyebb, de minél több tapasztalatot szerzünk, annál jobban helyt fogunk tudni állni a különböző élethelyzetekben. A topiwork.hu-n ha úgy érezzük, hogy nincs éppen számunkra megfelelő diákmunka a kínálatban, írhatunk nekik e-mailt, hogy akár a későbbiekben tudnak-e értesíteni bennünket egy nekünk ideális ajánlatról, viszont az is érthető, ha valakinek sürgősen szüksége van extra bevételre. Ezért az sem szégyen, ha ilyenkor egyéb képességeinket igyekszünk fejleszteni és kamatoztatni. Mivel a topiwork.hu-n minden egyes diákmunkához részletes leírás kapcsolódik, azt is ki tudjuk deríteni, hogy az adott ajánlat elfogadása után mely készségekre lehet majd a legnagyobb szükségünk, ezek pedig természetesen fejlődni is fognak, ha eredményesen beleállunk a megoldandó feladatainkba.

A másik lényeges dolog pedig az, hogy a topiwork.hu hirdetéseinél a várható fizetés is meg van jelölve. Talán pont ez az első dolog, amit megnéznek a diákok. Sokan azt is tudják, hogy fontos, hogy legyen munkaszerződés, de ebben az életkorban még kevesen vannak azok, akik járatosak is valamennyire a munkajogban. Éppen ezért a topiwork.hu a sikeres felvételink után elintézi nekünk az adminisztrációt. Ehhez persze folyamatos kapcsolattartásra van szükség az ügyfélszolgálattal, akik bármikor bármi másban is szívesen állnak rendelkezésünkre a megadott elérhetőségeken.

Na de még mielőtt letámadnánk őket az összes kérdésünkkel, hogy hány éves kortól lehet dolgozni, hogyan, mi kell hozzá, és így tovább, érdemes elolvasnunk a topiwork.hu honlapján a megfelelő írásokat, amelyek pont erre a célra lettek összeállítva. A technikai dolgok mellett természetesen az is fontos, hogy a jelentkezési anyagunk tükrözze magabiztosságunkat és tudásunkat. A topiwork.hu-nál ugyanis a felvételi eljárás sokszor nem sokban különbözik attól, amivel később is szembesülhetünk majd egy komoly pozíció megpályázásakor. Az interjú többnyire több körből áll, a végén pedig személyesen is jó első benyomást kell tennünk a leendő munkaadónkra.

Ehhez egyébként kifejezetten tudom ajánlani a topiwork.hu blogjának az egyik különleges cikkét, ami arról szól, hogy hogyan tudunk asszimilálódni a cég kultúrájába, ha már felvettek (vagy legalábbis közel járunk hozzá). Ezen is sok minden múlhat adott esetben, főleg ha verseny van egy pozícióért. A cég emberei ugyanis nemcsak azt nézik, hogy valaki rendelkezik-e a megfelelő készségekkel (ezt egyébként nagyon jól tudjuk demonstrálni az önéletrajzunkban és a motivációs levelünkben, ha a topiwork.hu-n megnézzük a megpályázni kívánt állás leírását, és az alapján készítjük el a pályázatunkat), hanem azt is, hogy az illető személyisége és egyedisége hogyan tudja majd segíteni a vállalat napi működését és célkitűzéseit.

Az élet akkor szép, ha több mindent megengedhetünk magunknak

Végül még időben sikerült munkát szereznem a topiwork.hu segítségével, így ki tudtam fizetni a kirándulást még a barátom születésnapja előtt. A munkát utána sem hagytam abba. Bár így kicsit több a teendőnk, lazításra is több lehetőségünk van, mivel 1-1 hétvégét így is mindig sikerül szabaddá tennem. Ilyenkor pedig sokkal nagyobb szabadságot élvezhetünk, mivel az anyagiak kevésbé tartanak vissza bennünket a megfelelő úticél kiválasztásában. Szerintem ezért mindenképp megéri kicsit több energiát fektetni a hétköznapokba és a jövőnk megalapozásába.